Összeomlott, rendszeres kezelésre szorul, mégsem kap rokkantsági ellátást
A roma gyilkosságsorozat egyik áldozatának feleségétől egy éve elvették a rokkantsági ellátást, pedig betegsége miatt képtelen elhagyni még a lakását is.
A roma gyilkosságsorozat egyik áldozatának feleségétől egy éve elvették a rokkantsági ellátást, pedig betegsége miatt képtelen elhagyni még a lakását is.
Egész oldalas interjút közölt szerdai számában Bajnai Gordon miniszterelnökkel a Der Standard című osztrák napilap.
Megvagdosta egy ház lakóit a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon egy besurranó támadó kora hajnalban. A többi lakó a támadót elfogta. Az elkövetőt egyelőre nem lehet kihallgatni. A helyiek szerint egykor kormányőr volt, míg ma gárdista. A rendőrség ezt nem erősítette meg.
Árnyékjelentést készített a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság körülményeiről és a hatóságok munkájáról három jogvédő szervezet. Ajánlásokat és követeléseket fogalmaznak meg a rendőrségnek, a mentőszolgálatnak a tűzoltóságnak, valamint a kormánynak.
A Fidesz szerint a leghatározottabban fel kell lépni a gyűlöletkeltéssel és a romák ellen elkövetett bűncselekményekkel szemben, de nem lehet egy egész országot rasszistának nevezni - mondta Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke
Az ukrajnai Lviv polgármestere az emberiesség megőrzésére szólított fel.
"A sorozatgyilkosságok sajtóban megjelent nemzetbiztonsági összefüggéseinek hátteréről" szóló tájékoztatást hallgat meg ma az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, a délben kezdődő zárt ülésnek ez az egyetlen napirendi pontja.
A rendőrségnek nincs információja arról, hogy lett volna külön kitervelője a romák elleni gyilkosságsorozatnak.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság határozottan cáfolja, hogy a romák elleni támadásokkal kapcsolatos ma délutáni ORFK-NNI sajtótájékoztató bármilyen módon kötődik Nyírpilishez; a településen semmiféle elfogás nem történt – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t pénteken.
A Tiszaújvárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat egyik vezetője szerint a borsodi romák között kell keresni a hónapok óta tartó, cigányok ellen elkövetett támadássorozat tetteseit - írja a pénteki Magyar Nemzet. "Szenzációs" értesüléseit elnyelte a bejelentés, mely szerint az éjszaka elfogtak hat - az MTI szerint nem roma - gyanúsítottat az ügyben.
Református gyászszertartás szerint helyezték örök nyugalomra a kislétai gyilkosság áldozatát, a 45 éves Balogh Máriát pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros köztemetőjében. Tekintse meg a hvg.hu videóját a temetésről.
Csendesen telt az éjszaka Kislétán, ahol hétfőre virradóra sörétes vadászfegyverrel gyilkoltak meg egy középkorú asszonyt. A polgármester anyagi segítséget ígért az áldozat súlyosan sérült kislányának.
Egyetlen rendészeti szervnek sem tagja az abádszalóki családot szerda hajnalban megtámadó férfi - közölte Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kérdésre válaszolva a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. A férfit korábban valaki meglopta, s a roma családon próbált bosszút állni.
A Roma Sajtóközpont rendőrségi forrásból származó értesülései szerint nem ex-kormányőr, hanem egy leszázalékolt, volt katonatiszt az Abádszalókon, egy öttagú roma család ellen elkövetett támadás gyanúsítottja. A Magyar Gárda Mozgalom vezetője szerint a férfi nem tagja a gárda „hivatalos” részének, a szakadárokról azonban nem tud.
Harminc fővel megemelik a romák elleni fegyveres és Molotov-koktélos támadásokat vizsgáló nyomozó csoport létszámát, így már száz szakember próbálja felderíteni az öt ember életét követelő gyilkosságok elkövetőit - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója.
A rendőrség kézre fogja keríteni a romák elleni támadások tetteseit - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az Országgyűlésben.
Lesből, szerda este fél tízkor lőtték hasba az 54 éves Kóka Jenőt, aki munkahelyére, esti műszakra igyekezett. A tettes ismeretlen. Az áldozat feleségével közös házban Tiszalök-Újtelep szélén lakott.
Etnikai csoport tagja elleni erőszak elkövetésében találta bűnösnek és jogerősen szabadságvesztésre ítélte a Baranya Megyei Bíróság azt az öt fiatalt, akiket a Pécsi Városi Bíróság első fokon még garázdaságért marasztalt el két roma nő tavaly januári, szigetvári megtámadása miatt.